Letti  
Gondolatok..

MENÜ

Sziasztok!

 

Álmodozó lánynak születtem. Mindent kiszínesítek. Az elképzeléseimet megpróbálom életszerűvé varázsolni. És bár tudom, hogy nem fognak megtörténni az álmaim, de azért hiszek benne... Pl. ilyen álmodozásaim vannak..: eljutok Hollywoodba és ott híres színésznő leszek.. Hát igen, ezért mondom, hogy nem fognak megtörténni az álmaim, de ki tudja, semmit nem szabad előre megállapítani... De amúgy ebben a weboldalban a gondolataimat osztom meg. Talán idétlenség, de hátha mégis érdekel valakit a gondolatom.. :). Nem minden nap írok, de ha valami gondolat eszembe jut, akkor biztosan jelentkezem :).

Hírek

  • Ákos lenne a The Voice egyik mentora
    2012-06-26 18:59:41

    A kereskedelmi csatorna lecsapna Ákosra, ő viszont kemény tárgyalópartner. 

    Ákost korábban az X-Faktor zsűriszékébe akarták ültetni, de ő az ajánlatot elutasította azzal az indokkal, hogy a tehetségkutató-műsorok nem fedezik fel az igazi tehetséget, mindössze sztárt faragnak a versenyzőkből. Az RTL Klub után a TV2 is megszerezné magának a popikont, de ő nem adja könnyen magát.

    Az énekes egy közeli munkatársa a Borsnak megerősítette, hogy már folynak a tárgyalások, de többet nem kívánt elárulni.

    Ákos a Bonanza Banzai tagjaként vált ismertté 1987-ben, 1994-től az együttes felbomlása után szólókarrierbe kezdett. Jelenleg hat arany- és öt platinalemez tulajdonosa. Idén a VOLT-on, a Szigeten és a Balaton Soundon is fellép. 




  • Összeházasodott Matthew McConaughey és Camila Alves
    2012-06-11 14:51:17

    Szombaton házasságot kötött Matthew McConaughey és modell kedvese, Camila Alves. Több mint öt évnyi együttlét és két gyermek után Matthew McConaughey feleségül vette kedvesét, Camila Alvest. A pár 2006-ban találkozott először egy Los Angleles-i bárban, 2007-ben kezdtek el randizgatni, majd két gyerek után 2011 karácsonyán a színész megkérte brazil modell kedvese kezét, aki természetesen igent mondott.

    Matthew akkor így nyilatkozott: „Megtaláltam a nőt, akivel leélném az életem, akivel családot szeretnék. Remélhetőleg a szerelmünk örökké tart majd.”

    Az esküvőt csaknem fél évvel a lánykérés után tartották, tegnap, azaz szombaton a pár texasi birtokán, Austinban. A szertartás szűk családi körben történt, csak a rokonok és a közeli barátok voltak ott a boldogító igen elhangzásánál.

    A pár körül tehát teljes a boldogság, és továbbra is nagy szeretetben nevelik hároméves kisfiukat, Levit és a kétéves kislányt, Vidát.



  • Rihanna újra kókuszvizet reklámoz
    2012-06-09 09:16:21

    A Vita Coco új kampányában újra Rihanna szerepel, aki örömmel vállalta el a felkérést.

    Rihanna már korábban is reklámozta a Vita Coco termékeit, így nem is csoda, hogy a cég ismét felkérte, hogy legyen ő a reklámarcuk.

    „Korábban nem igazán ittam elég vizet, de imádom a kókuszvizet – nyilatkozta Riri. – Éppúgy hidratál, mint a rendes víz, így igazán jól jön a diétában.”

    A Vita Coco egyébként brazil gyártású termék, 100%-ban természetes és friss kókuszvízből készült. Kétszer annyi káliumot tartalmaz, mint a banán, valamint hozzáadott zsírt és cukrokat sem tartalmaz, így a fogyókúrázóknak kiváló.

    A Vita Coco kókuszvíz egyébként a natúr ízen kívül kapható még barack és mangó, ananász, acai bogyó és gránátalma, valamint trópusi gyümölcsök ízesítésben is.

  • Együtt forgat Rihanna és Emma Watson
    2012-06-02 08:52:20

    Bár eddig nem sok hasonlóságot lehetett felfedezni a két sztár között, most mégis egy filmben fog szerepelni Emma Watson és Rihanna. A Harry Potter-filmek sztárja, Emma Watson a sorozat végeztével sem ül a babérjain, hiszen új filmje, a The Bling Ring kedvéért újra hajat „növesztett”, és a jókislány szerepet eldobva most igazi lázadóként tűnik fel a filmvásznon.

    Azonban az egyre több botrányba keveredő énekesnő, Rihanna sem panaszkodhat mostanában, ugyanis a színészi karrierje kezd beindulni, bár a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem ő fogja játszani Whitney Houstont az elhunyt énekesnőről szóló életrajzi filmben. Azonban szerepet kapott a Halálos iram utolsó részében, és most újabb lehetőséget is kapott: Emmával egy vígjátékban fognak szerepelni.

    A The End of the World címre hallgató film sztorija eléggé érdekes, ugyanis a történet szerint egy csapat híresség James Franco házában bulizik, amikor a parti közepén megtudják, hogy hamarosan bekövetkezik az apokalipszis, és menekülniük kell.

    A két lány mellett olyan színészek is feltűnnek a filmben, mint Jay Baruchel, Danny McBride vagy Jonah Hill, de a rendező, Seth Rogen is látható lesz a műben, melyről még nem tudni, mikor kerül a mozikba.

     

  • Rihanna ismét ledobta ruháit
    2012-05-31 18:07:33

    Az énekesnő az Esquire címlapján pózol meztelenül, kebleit is mindössze karjai takarják el.

    Az énekesnő ruháitól megszabadulva, néhány dögcédulával a nyakában, nevetve és önfeledten állt modellt a magazin fotósainak néhány nappal ezelőtt.

    A 24 éves énekesnő maga osztotta meg legújabb fotósorozatának képeit az Instagramon keresztül, melyeken lélegzetelállítóan fest. A fotók többségén terepmintás ruhát, hálós bikinit és egy szakadt farmer rövidnadrágot visel, ám a nagyobb példányszám eléréséért természetesen a fedett kebles képpel virít a cimlapon. Rihannától ez mára már teljesen megszokott, hiszen nemrég az a hír ütötte fel a fejét, hogy parfümreklámjában is megszabadul a textiltől, hogy Nude illatát névhez illően népszerűsítse.

  • Duettet készít Bozont és Nagy Adri
    2012-05-28 09:22:23

    Nagy Adri összeköltözésről, duettről és új klipjéről számolt be a TV2 riporterének. Még a Megasztár alatt kezdett el bimbózni Bozont és Nagy Adri szerelme. Miután mindkettem kiestek, a dolgok komolyabbra kezdtek fordulni, és a két fiatal hivatalosan is egymásra talált. A keddi klubkoncert után a TV2 riportere Nagy Adrit faggatta, aki többek között elárulta, hogy Bozont már félig hozzá költözött, valamint már közös duetten is dolgoznak.

    „Szerettem egyedül élni, viszont azért magányosak voltak az estéim. Tehát maximum a kispárnámhoz tudtam odabújni, vagy a plüssállataimhoz, de azért sokkal-sokkal jobb most Kristófhoz” – mondta Adri, mikor arról kérdezték, egyedül szeretett-e jobban élni vagy párjával.

    A riporter azt is megkérdezte, hogy teljesen hozzá költözött-e már a fiú vagy csupán ez egy néhai alkalom. „Hát, szerintem az odaköltözés azt jelenti, hogy az összes cucca ott van az embernek. Most még így hellyel-közzel, de gyakorlatilag minden nap együtt vagyunk, tehát ez egy ilyen félig összeköltözés” – hangzott a lány válasza.

    Azonban a riporter a lány további terveire is kíváncsi volt, így karrierjében kitűzött céljairól is faggatta. „Szerencsére érkeztek már felkérések. Nem csak a zenei karrieremet próbálom egyengetni, nagyon szeretnék foglalkozni szinkronszínészettel is. Most azt kezdtem el így, hogy akár beszédtechnika-tanárhoz járni, mert a hangszínemet dicsérték, de hajlamos vagyok a hadarásra, meg ott az artikulálás, úgyhogy nagyon sok mindent kell még tanulnom. – magyarázta Adri – De most felvettük az első dalomat is a Megasztár után, videoklipet is tervezünk, ami körülbelül kettő héten belül le fog forogni.”

    Azonban azt is elárulta, hogy barátjával, Bozonttal is szeretnének egy közös dalt, és a fiú már nagyban dolgozik is a szerzeményen: „Tervezünk valami közös produkciót, egyébként. Már valami duettet ő kitalált, így fejben, tehát valószínű, hogy ő fogja írni a dalt. Úgyhogy már vannak közös tervek ilyen szempontból is.”

     

  • Lea Michele és Cory Monteith közös tetkót csináltat
    2012-05-26 09:06:41

    Egy újabb sztárpár szeretne egy közös tetkót magukra varratni szerelmük jeléül. Hollywoodban nem újdonság, ha egy sztárpár közös tetkók készített, de vajon megéri-e? Hisz annyi eset volt már tanulság rá, hogy miután a tetoválás kész lett, pár hónap vagy év múlva külön váltak az útjai a szerelmeseknek. Az újabb sztárpáros nem más, mint Lea Michele és Cory Monteith.

    Úgy döntöttek, hogy kapcsolatukat új szintre léptetik. Megannyi rajongó örült, amikor kiderült, hogy egy párt alkotnak, és nemrég határozták el azt is, hogy összeköltöznek, és vesznek egy saját házat. Most viszont arra szánták el magukat, hogy közös tetoválást készítenek a szívükhöz közel, ami megmutatja, hogy ők igazi testi-lelki társak.

    „Egy kis rajzot szeretnénk, amellé pedig egymás nevét” – mesélte Lea, aki kissé tetkóbolond, hisz neki is vagy 14 szimbólum díszíti testét.

    Úgy tűnik, a szerelem nagyon dúl a házuk táján, hisz még egy ismerős is arról nyilatkozott, hogy alig bírnak elszakadni egymástól. „Lea már nagyon régen tervezte a közös tetoválást, csak még nem találta meg azt a szimbólumot, ami jelképzeni a szerelmüket.”

    A rajongók véleménye megoszlik a dologgal kapcsolatban, valaki örül, hogy ennyire szeretik egymást és jól kijönnek, mások viszont azt kérdezgetik, hogy mi lesz majd a tetoválással, ha a szakításra kerül a sor. Viszont a jóhiszeműk erre azt reagálták, hogy nem kell így elásni a kapcsolatukat.

     

  • Újra szingli Katy Perry
    2012-05-21 17:43:34

    Az énekesnő a távolságra hivatkozva szakított a Florence + the Machine gitárosával. A The One That Got Away sláger énekesnője úgy döntött, véget vet alig pár hete tartó kapcsolatának a Florence + the Machine gitárosával, akit múlt hónapban ismert meg a Coachella fesztiválon. Kapcsolatukat akadályozta a távolság és a folyamatos munka, és nagyon ritkán láthatták egymást – ezt Katy nem tolerálta.

    Az elvált sztár egyik közeli barátja nyilatkozott a Life&Style magazinnak: „Katy úgy érezte magát Robbal, mintha Russell-lel élne megint. A srác odaáig volt érte, a gond csak az, hogy Katy még mindig nem akar túl mély kapcsolatot, így elvágta a szálakat, mielőtt szorosabbra fűződött volna a viszonyuk.”

    A Sunday Mirror szerint Rob volt az első férfi, akivel Katy összejött válása óta, és a zenész segített.

     

  • Kihirdették a 2012-es Teen Choice Awards jelöltjeit
    2012-05-19 09:27:11

    A Teen Choice-díjátadó legesélyesebbje a Vámpírnaplók – hat jelöléssel, de az Alkonyat: Hajnalhasadás, az American Idol és Justin Bieber 5-5 jelölést kapott az első hullámban. Mint minden évben, idén is szavazhatnak a tinik nagy kedvenceikre, méghozzá számos és változatos kategóriákban. A tavalyi díjátadó nagy nyertese Taylor Swift, Justin Bieber, a Vámpírnaplók és az Alkonyat: Napfogyatkozás volt.

    A legérdekesebb kategória 2012-ben mindenképp a Legjobb sci-fi vagy fantasy, ahol a szezon olyan box-office rekorddöntői szállnak szembe egymással, mint az Alkonyat: Hajnalhasadás – első rész, Az éhezők viadala és A bosszúállók. A sorozatok terén is kemény a harc, a Legjobb fantasy/sci-fi sorozat kategóriájában a Vámpírnaplók, a True Blood és a Once Upon a Time is verseng egymással, míg a Legjobb vígjátéksorozatot többek között a Glee, az Agymenők és a Modern Family közül választják ki.

    A zenei iparból sem maradtak ki a jelöltek, itt Justin Bieber, Taylor Swift és Adele a nagy esélyes, de a Legjobb könyv terén is szoros a mezőny, hisz az Alkonyat, Az éhezők viadala, a Szerencsecsillag de az új, közkedvelt Beavatott (Divergent)-széria is jelölt.

    A tét most se több: akár mindennap lehet szavazni a hivatalos oldalon. A nyerteseket 2012. július 22-én hirdetik ki, amikor lezajlik az olykor negatív kritikákkal ellátott, de tinik által kedvelt gála.

    Íme, a jelöltek:

    Legjobb akciófilm

    • Elhurcolva
    • Act of Valor
    • Mission: Impossible – Fantomprotokoll
    • Red Tails
    • Sherlock Holmes: Árnyjáték

    Legjobb férfi akciószereplő

    Legjobb női akciószereplő

    Legjobb sci-fi vagy fantasy

    • A bosszúállók
    • Az éhezők viadala
    • Tükröm, tükröm
    • Alkonyat: Hajnalhasadás 1. rész
    • A titánok haragja

    Legjobb sci-fi-/fantasy színész

    Legjobb sci-fi-/fantasy színésznő

    Legjobb dráma

    • Drive – Gázt!
    • A segítség
    • Szerencsecsillag
    • Fogadom
    • Az igazi kaland


    Legjobb színész egy drámában


    Legjobb színésznő egy drámában


    Legjobb vígjáték

    • 21 Jump Street – A kopasz osztag
    • Amerikai pite: A találkozó
    • Őrült, dilis, szerelem.
    • Muppets
    • Várandósok – Az a bizonyos 9 hónap


    Legjobb színész egy vígjátékban


    Legjobb színésznő egy vígjátékban


    SOROZATOK:

    Legjobb drámasorozat

    • Dr. Csont
    • Gossip Girl
    • Pretty Little Liars
    • Revenge
    • Touch

    Legjobb színész egy drámában

    Legjobb színésznő egy drámában


    Legjobb fantasy/sci-fi sorozat

    • Fringe
    • Once Upon a Time
    • Odaát
    • True Blood – Inni és élni hagyni
    • Vámpírnaplók

    Legjobb Fantasy/sci-fi színész

    Legjobb Fantasy/sci-fi színésznő


    Legjobb akciósorozat

    • Chuck
    • CSI: Miami
    • Hawaii Five-O
    • NCIS: Los Angeles
    • Nikita

    Legjobb színész egy akciósorozatban

    Legjobb színésznő egy akciósorozatban

    Legjobb vígjátéksorozat

    • 2 Broke Girls
    • Agymenők
    • Glee
    • Modern család
    • New Girl

    Legjobb színész egy vígjátéksorozatban

    Legjobb színésznő egy vígjátéksorozatban

    Legjobb animációs sorozat

    • Beavis and Butt-head
    • Bob burgerfalodája
    • Family Guy
    • Robot Chicken
    • A Simpson család

    Kedvenc férfi tévés személyiség

    Kedvenc női tévés személyiség

    Legjobb verseny-valóságshow

    • American Idol
    • America’s Next Top Model
    • Survivor: One World
    • The Voice
    • The X Factor


    Legjobb valóságshow

    • Dance Moms
    • Jersey Shore
    • Keeping Up With The Kardashians
    • Punk’d
    • Tia & Tamera


    Kedvenc férfi valóságshow-sztár

    • Paul “ DJ Pauly D” DelVecchio, Jersey Shore és The Pauly D Project
    • Rob Dyrdek, Fantasy Factory és Ridiculousness
    • William Levy, Dancing With The Stars
    • Scotty McCreery, American Idol
    • Mike “The Situation” Sorrentino, Jersey Shore

    Kedvenc női valóságshow-sztár


    ZENE

    Legjobb férfi előadó

    Legjobb női előadó

    Legjobb együttes

    • Selena Gomez & The Scene
    • Gym Class Heroes
    • Lady Antebellum
    • LMFAO
    • The Wanted

    Legjobb R&B és hip hop-előadó


    Legjobb rockegyüttes

    • The Black Keys
    • Foo Fighters
    • Foster The People
    • fun.
    • Linkin Park

    Legjobb rock dal

    • “Lonely Boy,” The Black Keys
    • “Paradise,” Coldplay
    • “Pumped Up Kicks,” Foster The People
    • “We Are Young,” fun. featuring Janelle Monáe
    • “Somebody That I Used To Know,” Gotye featuring Kimbra

    Legjobb dance/electronic előadő

    Legjobb dal egy együttestől

    Legjobb dal egy női előadótól


    Legjobb dal egy férfi előadótól

    • “Boyfriend,” Justin Bieber
    • “Take Care,” Drake featuring Rihanna
    • “Good Feeling,” Flo Rida
    • “It Will Rain,” Bruno Mars
    • “Give Me Everything (Tonight),” Pitbull featuring Ne-Yo, Afrojack & Nayer


    Legjobb férfi countryelőadó


    Legjobb női countryelőadó

    Legjobb R&B és hip hop dal

    • “Love on Top,” Beyonce
    • “Take Care,” Drake featuring Rihanna
    • “Wild Ones,” Flo Rida featuring Sia
    • “Without You,” David Guetta featuring Usher
    • “Starships,” Nicki Minaj

    Nem hagyták pihenni Selena Gomezt a rajongói
    2012-05-15 17:37:13

    Jelenleg Bulgáriában forgat a tinisztár, és elvakult rajongói addig hangoskodtak a hotelnél, ahol megszállt, hogy kénytelen volt máshová költözni.

    A lelkes tiniknek több sem kellett: rögtön megkörnyékezték a színésznő szállását, és hangosan ordítozva követelték, hogy jöjjön ki. Hiába nappal történt az incidens, Selenánál betelt a pohár, ugyanis a film munkálatai többnyire éjszaka zajlanak, ezért a színészek nappal alszanak és pihenik ki fáradalmaikat. A rajongók ezzel mit sem törődve ordibáltak, ezért Justin Bieber barátnője a szálloda leváltása mellett döntött, így titokban elhagyta a Grand Hotel Sofiát.

    Mint tudjuk, a fanatikus rajongók bármire képesek, hogy akár csak néhány másodpercre vagy percre lássák kedvencüket, és kiderítsék, hogy hol szállnak meg egy-egy forgatás alkalmával, ezért Selena továbbra sincs biztonságban, és bármikor fény derülhet jelenlegi hoteljének címére is.

  • Chris Hemsworth apa lett
    2012-05-13 06:55:24

    Chris Hemsworthnek és a feleségének megszületett az első közös gyermekük, egy kislány, aki teljes egészségben látta meg a napvilágot. Chris Hemsworth és a gyönyörű felesége, Elsa Pataky, aki szintén színész, hivatalosan is szülőkké váltak. A várva várt csöppség május 11-én látta meg a napvilágot, egy londoni kórházban.

    A baba kislány lett, és az India nevet adták neki. Azért Londonban született, mert Chris jelenleg ott népszerűsíti a legújabb filmjét, a Hófehérke és a vadászt, amelyben Kristen Stewarttal és Charlize Theronnal játszik együtt.

    Amíg a színész felesége, Elsa 35 éves, addig Chris 28. életévében jár. 2010-ben találkoztak először, és alig telt el egy kis idő, máris összeházasodtak. A család nagyon boldog, és mindketten örülnek, hogy a kislányuk makkegészséges.

    Gratulálok a családnak!

     

     

  • Brad Pitt lett a Chanel új arca
    2012-05-09 18:50:23

    A színész is hamarosan belekóstol a parfümök világába, de ő nem saját illattal áll elő, csupán a Chanel parfümjének lesz a reklámarca. A sztárvilágban, úgy látszik, megállíthatatlanul terjed a parfüm-láz, hiszen az utóbbi időkben többek közt a két tinisztár, Selena Gomez és Justin Bieber is saját illattal örvendeztette meg a rajongóit. Úgy tűnik, Brad Pitt is kihasználja a parfümbizniszt, ám a tiniszenzációkkal ellentétben a többször is a legszexibbnek kikiáltott sztár nem saját nevével ellátott illatot fog népszerűsíteni, hanem a Chanel No. 5 nevű parfümjének lesz a reklámarca.
    Értesülések szerint a színész már alá is írta a szerződést, sőt a reklámfotók készítésére még a napokban sor fog kerülni Londonban. Egy bennfentes azt is tudni véli, hogy a sztár fizetését nem aprózzák el, hiszen a kampány reklámarcának hét számjegyű juttatást ígértek, de ahogy őt és jövendőbeli feleségét, Angelina Jolie-t ismerjük, az összes pénzt jótékony célokra fogják fordítani.
    A Chanel No. 5 parfüm még ebben az évben a boltok polcaira kerül a tengerentúlon, ám az európai megjelenésről még nem lehet tudni semmit.


  • Jennifer Lopez máris házasodna
    2012-05-07 20:24:54

    A színésznő épphogy lezárta előző házasságát, máris újon töri a fejét, ugyanis már most, hat hónapnyi együttjárás után férjhez menne Casper Smarthoz. A 42 éves énekesnő az Us Weekly egyik forrása szerint már készen áll az újabb házasságra, sőt: kifejezetten Casper Smartot szeretné következő férjének.

    „Folyamatosan azt mondogatja a barátainak, mennyire szereti a fickót, és hozzá szeretne menni. Biztos abban, hogy vele élné le az életét.”
    A hétfői konferencián, amikor bejelentették közös turnéjukat Enrique Iglesiasszal, az énekesnő azt is elmondta, hat hónappal ezelőtt megismert szerelme is kiveszi részét a műsorból: „Jamie Kinggel és Casper Smarttal dolgozunk együtt. Lenyűgöző, lenyűgöző show lesz!”
    JLo ígéri, hogy koncertsorozata lesz minden idők legjobbja, és egyszerűen „áttörő” produkciókat láthatnak majd rajongói, akik talán Magyarországon is megcsodálhatják a színészként is méltán népszerű Jennifert.


  • VV Éva kiakadt, Balázs a bíróság előtt felelhet
    2012-05-05 21:31:09

    A Széf című műsor egyik különkiadásában, amelyben a VV5 egykori játékosai, Gigi, Béci és Olivér is részt vettek, szóba került VV Éva is, akit Balázs erős szavakkal illetett. Mindenki ismeri Sebestyén Balázs csipkelődő humorát, ám sokak szerint a műsorvezető néha túl messzire megy egy-egy poén kedvéért. Így történt a legutóbbi Széf adásában is, ahol VV Évát cikizte.
    Az egyik kvízkérdés az volt, hogy miből áll egy megadott koktél, amire Balázs így próbált viccelődni: „Ha Évának szólna ez a kérdés, neki nagy gondot nem okozna” – nevetett a műsorvezető.
    Ám ez még nem minden, később Balázs még tovább élcelődött azon, hogy az alkoholos kérdéseket biztos tudják a villalakók, hiszen a luxusbörtönben is ittak rendesen. Gigi tagadta a vádakat, erre Béci ejtett el egy újabb évás poént: „Éva csak ezt a koktélt itta”. Balázs ezt sem hagyta szó nélkül, erre is volt mit mondania. „Ivott ő mást is, egy idő után már mindegy volt neki...”
    A rajongókban akkora lett a felháborodás, hogy egyenesen azt állították Balázsról, hogy Éva becsületébe gázolt, hiszen ő nem alkoholista. Ezzel szemben az RTL Klub épp emiatt tiltotta ki műsoraiból az élő adásban botrányt okozó lányt. De nemcsak a tévében járatta le magát, egy szórakozóhelyen is részegen verekedett.
    Ha Éva bíróságra viszi az ügyet, nagy eséllyel pert nyerhet a műsorvezető ellen, de hogy erre sor fog-e kerülni vagy sem, azt még nem tudni, mindenesetre botrány van közelgőben.

  • Damu Roland luxuskörülményeket kap
    2012-05-02 18:55:32

    Átszállítják a legszínvonalasabb magyarországi börtönbe Damu Rolandot, ahol helyben sütött friss pékárú, Hilton-felszereltségű konyha, és külön egészségügyi centrum várja az elítélteket. A ma délelőtt Damu Roland számára a fellélegzés időszaka lehet, hiszen átutazik a fél országon, hogy Magyarország első magánbörtönébe költözzön, ahol európai szinten is színvonalasnak számító körülmények várják.
    Az átszállítás tényét Dr. Ruttner György is megerősítette, aki elmondta, hogy a sorozatszínész állandó lakcíme Debrecen, ezért kerülhetett át a lakhelyéhez közel eső tiszalöki intézménybe.
    A Tiszalökön felépített bv-intézetet igazi luxuskörülmények jellemzik. A delmagyar.hu beszámolója szerint a cellák kis garzonokra, illetve szállodai szobákra emlékeztetnek, amelyek mindennel fel vannak szerelve. A szobák mindegyikéhez tartozik egy kívülről vezérelhető televízió is. A börtönkoszt igazán irigylésre méltó, hiszen a konyha felszereltsége a luxushotolekével vetekszik, a helyben sütött pékárúnak pedig a szóbeszéd szerint párja nincs.
    Az itt raboskodókat egy kétszintes egészségcentrum is várja, ahol kórtermek, rendelők, laborok, fogászati rendelő és röntgen is található. A szakképzett orvosok és asszisztensek mellett fodrászok is várják az új frizurára vágyó fogvatartottakat.
    Az egyes szállodakomplexumokat is megszégyenítő nívós felszereltséghez ugyanakkor fokozott biztonsági intézkedések is tartoznak, ezért nem minden rab örül a körülményeknek.

  • Plágiummal vádolják Selena Gomezt!
    2012-04-30 08:28:26

    Selena Gomez a legújabb híresség, akit plágiummal vádolnak. A perirat szerint A Year Without Rain című dalát egy banda 2005-ös albumról koppintotta. Egy alig ismert San Franciscó-i együttes, a Luce beperelte Selena Gomezt és a 2010-ben megjelent A Year Without Rain című dalának két további társszerzőjét, Lindy Robbinst és Toby Gade-et, mivel állításuk szerint Selena második stúdióalbumának címadó dala nagyban hasonlít sajátjukra.
    Az együttes azt állítja, hogy a Disney-sztár dalának refrénje gyakorlatilag megegyezik az együttes 2005-ben kiadott Buy a Dog című szerzeményével. A rockbanda szándékai komolynak látszanak, mivel a bírósághoz benyújtott peranyagban egymillió dollárt követel a szerzői jogok megsértéséért.
    Hogy valóban plágiumról van szó vagy sem, azt a bíróság fogja eldönteni.

  • Heather Graham Zac Efron oldalán játszik
    2012-04-28 06:35:24

    A mára már igazi férfiként emlegetett ex-Disney-sztár, Zac Efron Heather Grahammel játszik együtt majd új filmjében. Zac Efron mindig is híres volt sármjáról, és egyesek szerint az idő csak jót tesz neki. A Szerencsecsillaggal ismét a figyelem középpontjába került, most viszont új filmjén dolgozik Heather Grahammel.
    Az alkotásnak még nem találtak megfelelő nevet, amivel illetni tudnák, így egyelőre az Untitled Ramin Bahrani Film címet viseli az IMDb oldalán. Az információk szerint ebben az évben jelenik meg, ám azt még nem lehet tudni, hogy a The Paperboy előtt vagy után.
    A filmet az Illinois állambeli DeKalbban forgatják, valamint néhány infó szerint a színészek az európai országba, az Egyesült Királyságba is ellátogatnak néhány jelenet miatt. Zac Efron és Heather Graham mellett még Dennis Quaid is helyet kapott, és a jelek szerint ő alakítja majd Zac édesapját.

  • Cristofel is elárulta az RTL Klubot — milliókat bukhat
    2012-04-26 18:16:39

    Hasonlóan Alekoszhoz, a kubai macsó is a TV2 képernyőjén kötött ki. Hajdú műsorában tálalta ki a Veronika-sztorit, de könnyen lehet, hogy a szereplésért kapott gázsi a perköltségekre sem lesz elég. Amikor Alekosz átigazolási botránya kirobbant, a valóvilágosok közül többen is erősen bírálták a görög tettét. A hangadók között ott volt Cristofel is, aki azt állította, hogy Hajdú felkérését csak azért utasította el, mert a becsülete sokkal fontosabb a pénznél.
    Ezzel szemben a héten a Frizbi vendége volt Cristofel, aki elárulta, hogy nagy szüksége volt már pénzre, de anyacsatornája semmilyen lehetőséget nem adott neki a szereplésre, ezért döntött a TV2 mellett.
    „A frizbis fellépést azért vállaltam, mert szükségem van a pénzre, magas gázsit kaptam. Most gyűjtök, a családomat akarom segíteni. Az RTL Klubnál nem tudtam beszélni a Veronika-ügyről, nem érdekeltem őket, nem hívtak sehova. Az utóbbi időben egyszerűen tojtak rám” – magyarázta a Borsnak a kubai macsó.
    Az RTL Klub jogi osztálya már azt peddzegeti, hogy Cristofel több milliós perre számíthat a csatornától, hiszen egyáltalán nem nézik jó szemmel a szerződésszegését. Az Alekosz kontra RTL Klub per a napokban zajlik a sajtó kizárásával, de a görög szexkiborg egyáltalán nem fél, hiszen úgy egyezett meg Hajdú Péterrel, hogy a TV2 teljes mellszélességel kiáll mellette, és áll minden perköltséget.
    A Veronikát elverő celebért viszont nem felel a TV2. A csatorna szóviője elmondta, hogy Cristofel döntése volt a szereplés, így annak minden következményét saját magának kell vállalnia.

  • Jake Gyllenhaal a Broadwayen is debütál
    2012-04-23 20:54:36

    A színész ezúttal a színpadon mutatja be tehetségét, ugyanis szerepet kapott az If There Is I Haven’t Found It Yet című dráma-komédiában. A Roundabout Theatre Company a napokban bejelentette, hogy Jake Gyllenhaal élete első debütálására készül mint színpadi színész. A Prince of Persia sztárja ugyanis az If There Is I Haven’t Found It Yet című komédiában kapott szerepet a Broadwayn, melyet ősszel tudnak először megtekinteni az érdeklődők. A darabot Michael Longhurst rendezi.
    Az If There Is I Haven’t Found It Yet próbái augusztus 24-én kezdődnek, hivatalosan szeptember 20-ától lehet rá jegyet venni a Harold and Miriam Steinberg Centerben, és tizenhárom héten keresztül, egészen november 25-éig lesz megtekinthető.
    „Jake imádja a darabot és Terry szerepét is, én pedig nem is lehetnék ennél izgatottabb – vallja a rendező. „Provokatív, éleslátó és tele van humorral. Örülök, hogy elvállalta a szerepet.”

  • VV Attila máris dobta Kingát
    2012-04-21 11:18:29

    Nem sokáig tartott a Való Világ álompárjának románca. Attila rájött, hogy nem illenek össze Kingával, pedig korábban végig ő erőltette a kapcsolatot. A valóságshow ideje alatt úgy tűnt, Attila hiába epekedik Kinga után, sosem fog vele összejönni, ezért a végén már le is mondott erről a vágyáról. Szabadulásuk utáni hetekben viszont hatalmas fordulat következett be a baráti kapcsolatukban: fellángolt köztük a szerelem.
    A regénybe illő szerelmi történet viszont máris véget ért. Attila ugyanis kiadta Kinga útját: rájött, hogy már nem szerelmes belé. Hiába álmodozott a boldog kapcsolatukról a villában, a valóságban ez sajnos nem működött.
    „Az indok valóban ilyen egyszerű, nem illünk össze. És amikor ezt elmondtam neki, először nem értett velem egyet, de végül elfogadta” – mondta a Blikknek Attila, aki legalább annak örül, hogy megpróbálták.

  • Nem változtat nevet a One Direction
    2012-04-19 08:17:41

    Nemrég az amerikai One Direction pert indított a fiúk és lemezkiadójuk ellen is, mivel nem látták jogosultnak az angol csapatot a név használatára. Az amerikaiak azzal indokolták döntésüket, hogy ők 2009-ben alakultak – egy évvel az angol One Direction X Factor-os szereplése előtt – és a nevet még le is védették az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalban.
    Sokan irigységgel vádolják az amerikai fiúkat, mivel az angol csapat már most nagyobb sikereket ért el, mint ők, sokan pedig csak figyelemfelkeltésnek gondolják a tengerentúli fiúk perét.
    Az angol One Direction jelenleg Ausztráliát hódítja meg, ahol a csapat egyik tagja, Zayn Malik így nyilatkozott: „Még nem tudjuk, mi fog történni ez ügyben, de nem fogjuk megváltoztatni a nevünket.”
    Tehát a 1D-fanok fellélegezhetnek, hiszen kedvenceiket továbbra is ezzel a névvel hallhatják-láthatják.

  • Májustól kapható Selena Gomez parfümje
    2012-04-17 08:08:02

    Kedvesének, Justin Biebernek már van saját parfümje, most Selenán a sor, hogy új illatot dobjon piacra. A tinisztárok által piacra dobott parfümök mindig nagy érdeklődést váltottak ki, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy jelenleg Justin Bieber parfümje, a Someday minden idők legkelendőbb illata. Most azonban megérkezhet a trónkövetelő, hiszen barátnője, Selena Gomez is megpróbálkozik a parfümbiznisszel.
    A nevével árusított illatkompozíció neve egyelőre nem tisztázott, azt viszont már lehet tudni, hogy az üvegcse lila színű, arany és lila metálfényű szájakkal díszített kupakkal, és május közepétől kerül majd forgalomba a Macy´s áruházaiban 45 és 55 dollár közötti áron. Már a formula összetételéről is fellibbent a fátyol; a parfüm fejillatát a narancs, az ananász, a barack és a málna képezi, a szívillat a lila frézia, a cosmone pézsma és a hamvas szeder elegye lesz, az alapillata pedig a borostyánt, a vaníliát, a csokoládét és a kókuszt foglalja magába.
    A kifejezetten édes-gyümölcsös illat érdekessége, hogy az összetevőket nem maga a sztár, hanem annak kérésére a rajongók választották ki, és néhány további szerencsés még mintát is kapott tesztelésre.




  • Hivatalos: Angelina Jolie és Brad Pitt eljegyezték egymást
    2012-04-15 08:06:43

    Hosszas találgatásokat és számos pletykát követően végre igaznak bizonyul a hír: Angelina Jolie és Brad Pitt eljegyezték egymást! „Igen, megerősíthetem a hírt” – nyilatkozta Cynthia Pett-Dante, Brad Pitt menedzsere a People magazinnak. „Ez egy ígéret a jövőre nézve, a gyerekek pedig nagyon boldogok. Időpontot egyelőre még nem tűztek ki.”
    Az eljegyzési gyűrűt Robert Procop és Brad Pitt közösen tervezte meg. A színész választása nem véletlenül esett éppen Procopra: az ékszerész korábban dolgozott már együtt Angelina Jolie-val, a Style of Jolie ékszerkollekción, melynek bevételével az Education Partnership for Children in Conflict elnevezésű gyermekalapot támogatták.
    Procop is megerősítette a hírt, miszerint Brad és ő együtt alkották meg a különleges gyémánt eljegyzési gyűrűt a színésznő számára.
    „Bradnek konkrét elképzelése volt a gyűrűvel kapcsolatban, amelyet Roberttel együttműködve egy éven át tervezett. Azt akarta, hogy minden részlete tökéletes legyen, így Robert a legfinomabb gyémántot választotta ki, és pontosan olyan méretre és formára alakította, hogy megfeleljen Angelina számára” – hangzott el a Procop által kiadott közleményben.
    „Brad végig tevékenyen részt vett a munkálatokban, minden szempontból felügyelte az elkészítés folyamatát. Az oldalsó gyémántok kifejezetten Angelina ujjára lettek méretezve, a gyűrű drágakövei pedig a lehető legfinomabb minőségűek. A Brangelina néven elhíresült pár 2005 óta van együtt, a házasságkötésükről szóló pletykák pedig már évek óta makacsul tartják magukat. A párnak hat gyermeke van, a tízéves Maddox, a nyolcéves Pax, a hétéves Zahara, az ötéves Shiloh és a hároméves ikrek, Knox és Vivienne. A két színész korábban elmondta, a gyerekek nagy nyomást gyakorolnak rájuk a házasságkötést illetően, így egyikük sem zárkózik el attól, hogy egy napon örök hűséget esküdjenek egymásnak.
    Úgy tűnik, be is váltották a gyerekeknek tett ígéretüket, ezért szívből gratulálok nekik!




  • Cristofel brutálisan bántalmazta Veronikát!
    2012-04-13 07:52:51

    Torkánál fogva szorította a falhoz egykori szerelmét, majd csúnyán megpofozta. VV Cristofel szakítása után dühöngő őrültté változott. Pletykák szerint kést is szorított Veronika nyakához. Nemsokkal ezelőtt számoltak be Cristofel és Veronika szakításáról, de akkor még senki nem gondta, hogy a különválás után néhány órával tettlegességig fajul a múlt héten még esküvőt tervezgető, hosszú ideje se veled se nélküled kapcsolatban lévő pár viszonya.
    Az RTL Klubon nyilatkozó Veronika édesanyja arról számolt be, hogy Veronika agyrázkódást kapott és jelenleg is kórházban ápolják. Elmondása szerint brutálisan megrugdosta, és ököllel pofozta fel a heves vérmérsékletéről híres kubai macsó a lányát, majd késsel is megfenyegette.
    Cristofel elismerte a tettét, de megpróbálta szépíteni a dolgot: „Én nem csináltam semmit. Valóban felnyomtam a falnak egy kicsit a torkát, meghúztam a haját, és megpofoztam, a plüssállatának meg letéptem a fejét. Ezt nem kellett volna” – mondta a Velvetnek a kubai, majd hozzátette, hogy Veronika megérdemelte amit kapott, de ő úgy tudja nincs kórházban a lány, szerinte csak a hírverés miatt túloznak.
    Cristofel viszont valószínűleg nincs azzal tisztában, hogy ha exbarátnője látleletet vetet a kórházban és feljelentést tesz, ő lehet a következő celeb, aki börtönbe kerülhet, ugyanis könnyű testi sértésért akár két éves szabadságvesztést is kaphat, amennyiben Veronika nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, akkor három évre is lecsukhatják.


  • A Maroon 5 énekese összeomlott
    2012-04-11 07:55:09

    Röviddel azután, hogy a 2011-es Victoria´s Secret-divatbemutatón az egész világ előtt is nyilvánosan felvállalták a kapcsolatukat, modell barátnője már ki is adta az útját.Az eset alig egy hete történt, ám azóta a Maroon5 énekese alig akar kimozdulni a lakásából.
    „Adam teljesen depressziós lett, Anne V méltatlan volt hozzá. Az, hogy Anne egy sajtótájékoztatón szakított vele, nagyon gyenge próbálkozás volt, ez róla is minősíthetetlen véleményt alkot” – mondja Adam egyik barátja.
    A Maroon5 33 éves frontembere visszaköltözött Los Angeles-i házába, miután barátnője kiadta az útját – otthagyva ezzel New Yorki-i luxusingatlanját, amiben a lánnyal élt együtt. Anne V egyik barátnője azzal érvel, hogy az énekes soha nem szánt elég figyelmet a lányra – ami elég nehezen hihető, hiszen híresen nagy szerelem zajlott köztük, és mindenhová együtt jártak.
    „Adam még a mai napig nem heverte ki a szakítást, még mindig nem fogja fel, hogy vége. Nagyon szerelmes volt a lányba, teljesen összetört a szíve. Igazából csak most kezd benne tudatosulni, mennyire kihasználta Anne, hogy keresett modell lehessen.”
    Szó, mi szó, a 26 éves modell karrierje azután indult be, miután 2010-ben szerepelt a Maroon5 Misery, majd később a Never Gonna Leave This Bed című klipjében.

  • Cheryl Cole többé nem akar Cheryl Cole lenni
    2012-04-09 13:51:40

    A britek egyik kedvenc énekesnője, Cheryl Cole szeretne megszabadulni vezetéknevétől, és a továbbiakban csak Cherylként folytatni a karrierjét.Az énekesnő Cheryl Ann Tweedy néven látta meg a napvilágot, ám 2006-ban a focista Ashley Cole-lal való házassága után megváltoztatta a nevét férje nevére, Cole-ra, amivel az egész világ megismerte. A 2010-ben beadott válókereset után a lány megtartotta a nevet, hiszen mégiscsak ezzel vált ismertté, azonban most elérkezettnek látta az időt arra, hogy véglegesen elhagyja exférje nevét.
    A legnagyobb angol lap, a The Sun egyik forrása ezt nyilatkozta: „Cheryl készen áll arra, hogy egy új fejezetet nyisson az életében, ezért nem akarja, hogy az őt körülvevő dolgok negatív dolgokat juttassanak eszébe. Legálisan nem távolította el a nevet, csak a színpadon nem kívánja többé használni. Már alig várja, hogy újra koncertezzen, és ez az új név egy kicsit megfűszerezi a műsorát.”


Asztali nézet